2022.06.19 06:18

Isten Királyság!!!

2022 év június 19 vasárnap nap 06 óra 18 perc

 

Nagyon drága kedves Horváth Éva!!!

 

Te állandó emlékezz szavamra, oké!!! Otthon, ahol Siójut lakásom helyen siket férfi iskola társam felhívott engemet számítógépi Messenger kamerában jel beszélt velem, a közben siket férfi édesanyja azt mondta nekem kamerában hallotta rólam hang erőt mobil telefon készülékről túl nagyon messze távolsági úton Nagykanizsa mellett falutól Siójutig, amikor siket férfi édesanyja azt mondta nekem az én örök igazam van, ti soha nem igaztok semmit, aki jóval legyőzöm titeket, az igazi bizonyíték van, igaz, smár, oké. Te állandó emlékezz szavamra, oké!!! Otthon, ahol Siójut lakásom helyen az én olvastam róla kell tudni MSN internet lapon, azt mondta, hogy 2022 év június 17 napjától 2022 év június 31 napjáig első nap csak hajnal 3 óra Jupiter óriási bolygó, 3 óra 30 perc Szaturnusz óriási bolygó, 4 óra Uránusz óriási bolygó, azokat felnézem égre Siójut lakásom helyen lesz, ami csillagászat nélkül lehet nézni óriási bolygókat égre, amikor nekem nincs csillagászat távolság csőm lehet nézem fel égre, mert körülbelül hét évvel ezelőtt már láttam Jupiter és Szaturnusz óriási bolygót délután óra, ahol Siójut lakásom helyen Ádánd felé út volt, ha nem kellettem űrhajó semmit, az igazi bizonyíték van, igaz, smár, oké. Te állandó emlékezz szavamra, oké!!! MSN internet lapból másolom címét: "Júniusban a Nap rendszer összes bolygója látható lesz.", azonnal beilleszkedem, amit megmutatom nektek, nyugodtan benyomjatok link címe gombot megnyitására, amit most olvassátok, oké. www.msn.com/hu-hu/hirek/other/j%C3%BAniusban-a-naprendszer-%C3%B6sszes-bolyg%C3%B3ja-l%C3%A1that%C3%B3-lesz/ar-AAYfgFe?ocid=00000000&cvid=eea32678142f4ff58fa5b6821a9450a8&fromMaestro=true&PC=EMMX01, az igazi bizonyíték van, igaz, smár, oké. 2007 év nagyon régi óta mind mai napig többször már láttam Siójut lakásom szomszéd Dobó Katica utca Bíró József mezőgazdasági helyéről csak munka napja piros színű ZETOR traktor még mindig járt Ádánd felé úton oda és vissza, ha valaki azt mondtak nekem, hogy ellopták piros színű ZETOR traktort?, ezért tulajdonos az övé miatt állandó keresett piros színű ZETOR traktort az eltűnt, amit nem talált meg semmi, ami piros színű ZETOR traktor eltűnt, helyett piros és fehér színű STEYR Multi 4115 traktor, az egy tulajdonság övé kettő darab traktor piros színű ZETOR és piros - fehér színű STEYR Multi 4115 mind a kettő elveszett - e?, ha megtalálja kettő darab traktort, azonnal ISIS (Iszlám) terrortámadásban meg akarja ölni gonosz embereket kettő darab traktor lopás miatt?, az igazi bizonyíték van, igaz, smár, oké. Te állandó emlékezz szavamra, oké!!! 2013 év nyári időszakban egy gonosz férfi ment hozzám, azonnal felrúgta fa kaput eltörve volt Siójut lakásom helyen, az én visszavágok egy férfire, aki egy ütés boxer gyűrűvel eltöröm egy gonosz férfi arcát sok vér az ő szájában soha nem tudja enni semmit régi Sipiló István személyhez hasonló, valaki azt mondtak nekem az én nagyon erős vagyok, és egy gonosz férfi rúgott fel fa kapumat az ő nagyon gyenge valóban, az igazi bizonyíték van, igaz, smár, oké. Te állandó emlékezz szavamra, oké!!! Nem tudom pontosan az idő, hogy csak körülbelül 1900 év ez nagyon régi óta mind mai napig egy ember kitalált olaj lámpa oszlopokat az ország úton az első alap volt, S később évekkel az egy másik ember találta ki villamos, és áram energia hálózati oszlopokat az ország úton sok pénz nagyon drága árak költség, pazarló miatt, ami nem jó, 2022 év most valaki kitalálta új nap elemes erős fényű LED lámpa oszlopokat az ország úton takarékos áram ez szuper legolcsóbb árak nem költség semmi, nincs pazarló, ha nem tudom pontosan csak körülbelül 1900 év Szovjetunió kitalált űr állomás egekbe benne nap elem volt az alapból most új nap elemes erős fényű LED lámpa oszlopok minden ország úton lesz, az igazi bizonyíték, igaz, smár, oké. Te állandó emlékezz szavamra, oké!!! Siójut lakásom szomszéd Bódog Lászlóné (Dajka Mária) féltestvérem fia ifjúsági Bódog László arc hasonmása személy csere gonosz férfi nem övé ház lopott sok pénz ennivalót és sok pénzét féltestvéremtől, ahogy 2022 év június 15 szerda nap a ma délután 14 óra 17 perc Siójut lakásomból kimegyek útra Siófokról Ádánd felé út az én már láttam Bódog Lászlóné (Dajka Mária) féltestvérem fia arc hasonmása személy csere szürke színű új Volkswagen Golf nyugati autót megvvette sok pénz lopásból, az én féltestvérem nem övé fia, azonnal felismertem őt, aki már tudom rólatok az ISIS (Iszlám) terrortámadásban meg akarom ölni őket örök halál végrehajtási büntetésre nagyon buta jobb is meghalják lesz, mit akartak lopni féltestvérem övétől, ami történt miatt örök gyűlölöm titeket nagyon szégyenkeztetek magatok az én szem tanúm előtt, az ISIS (Iszlám) terrortámadásom lesz, az igazi bizonyíték van, igaz, smár, oké. Te állandó emlékezz szavamra, oké!!! MSN internet lapon az otthoni olvastam róla kell tudni, hogy Zelenszky Ukrajna miniszter elnök találkozott vele a Zelenszky azt mondta Putyinnak tárgyaló teremben "BEFEJEZTE A HÁBORÚT.", azonnal felismertem Zelenszky Ukrajna miniszter elnök hibását, ha Ukrajnában sok ember és ártatlan állatunk meghaltak pusztulásban az Oroszország háború miatt, a Putyin orosz miniszter elnök megállítja háborút, ami háború vége az Oroszország győztes, a következő háború folytatásban Putyin orosz miniszter elnök azt mondta, hogy Oroszország, és NATO, USA között háború lesz ez az Oroszország harmadik világ háború, az igazi bizonyíték van, igaz, smár, oké. Te állandó emlékezz szavamra, oké!!! Zelenszky Ukrajna miniszter elnök feladta háborút, ezért Zelenszky azt mondta Putyinnak "BEFEJEZTE A HÁBORÚT.", a Zelenszky Ukrajna miniszter elnök gondolta magát, aki nagyon sajnálja ukrán népét és ártatlan ukrán állatunkat pusztulásban meghaltak miatt, azonnal abbahagyta háborút a Zelenszky Ukrajna miniszter elnök bizony látta Oroszország sok rakétát ez nagyon veszélyes van, mivel az Ukrajna nincs fegyver benne nincs rakéta, ezért Zelenszky Ukrajna miniszter elnök kérte fegyvereket Amerikától, Európai Uniótól, NATO-tól, most már befejeződött háborút, az Oroszország győztes, az igazi bizonyíték van, igaz, smár, oké. Te állandó emlékezz szavamra, oké!!! Baba korom nagyon régi óta mind mai napig és jövőig soha nem szeressem titeket gonosz hazudtatok miatt, gonosz miatt, telve hülye bamba rapperetek miatt, ezért soha nem szeressem nagy papákat és nagy mamákat, soha nem szeressem papákat és mamákat, soha nem szeressem nagy anyjátokat és nagy apjátokat, soha nem szeressem édesanyjátokat és édesapjátokat, soha nem szeressem testvéreteket, soha nem szeressem ti gyermekeiteket, soha nem szeressem kis lányotokat és kis fiútokat Siófok munkahelyek miatt, gonosz miatt, gonosz hazudtatok miatt, telve hülye bamba rapperetek miatt, akkor is soha nem megyek hozzátok NAGY LÓFASZ szóbeli ez nagyon jó, az én tudok rólatok nincs hatalmas, nincs csoda, az én már láttam nagyon szégyenkeztetek magatok az igazi bizonyíték van, igaz, smár, oké. Te állandó emlékezz szavamra, oké!!! Nem voltam házas, nem volt feleségem, nem voltam gyerek, nem voltam család az összesítésben ez miatt soha nem szeressem az övé gyermekeiteket, soha nem szeressem nagy papákat és nagy mamákat, soha nem szeressem nagy anyjátokat és nagy apjátokat, soha nem szeressem mamákat és papákat, soha nem szeressem édesanyjátokat és édesapjátokat, soha nem szeressem ti kis lányotokat és kis fiútokat, soha nem szeressem testvéreteket, soha nem szeressem titeket, az én soha nem megyek hozzátok NAGY LÓFASZ szóbeli ez nagyon jó, aki jóval legyőzöm ti gonosztokat, az én visszavágok gonosztoknak az igazi bizonyíték van az én örök győztesem, igaz, smár, oké. Valaki azt mondtak nekem, hogy Siójut lakásom szomszéd Dobó Katica utca Pintér Csaba háznál egy fehér színű Renault Traffic mini busz hasonló egy férfi nem övé Pintér Csaba ház, Siójut lakásom szomszéd Víza Jenő bácsi ház az övé egy fehér színű Renault Traffic mini busz hasonló, amikor egy férfi meghalt ISIS (Iszlám) terrortámadásban, hogy most nincs férfi az ő sok lánnyal udvarolt sok szexben sok gyerek miatt?, amikor többször már láttam egy fehér színű Renault Traffic mini busz hasonló férfi sok lánnyal udvarolt sok szexben minden hol helyen, az igazi bizonyíték van, igaz, smár, oké. Te állandó emlékezz szavamra, oké!!! Számítógépi írásomban jóval legyőzöm titeket ez miatt, ha megsértetek engemet, akik megsértésből gonosz lettetek a pontos ti telve hülye bamba rapperetek, az igazi bizonyíték van, igaz, smár, oké. Te állandó emlékezz szavamra, oké!!! Olvastam hogy róla kell tudni MSN internet lapon Putyin orosz miniszter elnök azt mondta az ő akar meghalni, ha nem talált meg jót nincs megoldás az Oroszország harmadik világ háború folyamatban, az igazi bizonyíték van, igaz. Én megtaláltam jót csak égi örökkévaló igaz élő Jehova Isten szavában, ahol KÁROLI GÁSPÁR magyar nyelvre fordított szent biblia könyvemben benne meg van írva minden, az igazi bizonyíték van, igaz. Valaki nagyon buta miatt az emberek verekedtek velem volt, az ők nagyon gyenge és nagyon erős vagyok, az én megvertem őket verekedés miatt, ha én örök bölcseségem van, amikor én bölcseségem miatt nem akarok az én verekedni vele semmit, az én nem akarok meghalni NE legyen bűnös verekedés miatt, amikor nagyon buta az emberek akarnak meghalni, akik verekedik velem volt az ők bűnös lettek, igazi bizonyíték van, igaz, smár, oké. Te állandó emlékezz szavamra, oké!!! Emberek, akik verekedik velem volt, az én soha nem keresem titeket, akkor is soha nem megyek hozzátok, illetve soha ne keresik engemet senki, ha soha nem menjetek hozzám verekedés miatt, az igazi bizonyíték van, igaz. Otthon olvastam égi örökkévaló igaz élő Jehova Isten szavát KÁROLI GÁSPÁR magyar nyelvre fordított szent biblia könyvemben benne meg van írva, hogy történelem Izrael földön Sámuel Jehova Isten próféta felkent olajjal Saul fejére király legyen, aztán égi örökkévaló igaz élő Jehova Isten azt parancsolja Saul királynak, de Saul király nem tartotta meg égi örökkévaló igaz élő Jehova Isten beszédét ez miatt, azonnal elhagyta Saul királyát, az égi örökkévaló igaz élő Jehova Isten eltávozott Saul királyától, az égi örökkévaló igaz élő Jehova Isten majd küldött gonosz lelket Saul királynak gyötörni, a Saul király lelkében gyötör szenvedélyes volt, ezért Saul állandó keresik jó személyét, azonnal megtalálja Dávid személyét, akit felhívott hozzá, a Dávid megy Saul királyhoz, a Saul kérte Dávid jó énekest, amikor Dávid beszédével hárfázott pengetéssel kézben az énekelt Saul király fülében hallgatott ez miatt, azonnal eltávozott gonosz lelke Saul királyától zene miatt, hogy gonosz lelki nem szeretett zenet, ha Saul király meggyógyult lelket gonosz lelkétől, azonnal felismertem, amikor történelem Saul király hasonló legtöbb embernek nagyon szeretik zenet hallgatásra, ha emberek lelkében gyötör miatt, azonnal meggyógyultak lelkét gonosz lelkétől zene alatt, amikor égi örökkévaló igaz élő Jehova Isten küldött embereknek gonosz lelket gyötörni, a legtöbb embernek zene hallgatásra meggyógyultak lelket, ha gonosz lelkek soha nem szeretik zenet, azonnal eltávozik emberektől a gonosz lelkek, azonnal felismerik az emberek az én már láttam történelem Saul királyához hasonló, a zene miatt lehet gyógyulják meg embereket gonosz lelkétől, igazi bizonyíték van, igaz, smár, oké. Te állandó emlékezz szavamra, oké!!! Otthon olvastam róla kell tudni MSN internet lapon nagyon érdekes van, hogy azt mondja "Ezért NE öld meg soha a pókokat a lakásodban!", azonnal felismertem, akkor én is lakásomban pókok nagyon fontos részei, nem véletlenül, hiszen ragadozók lévén az összes rovart elkapják hálójukkal és elfogyasztják őket a pókok, nem kell vásárolunk rovar írtó sprayt, ha pókok nagyon szeretik dolgozni az elkapják légyeket, szúnyogokat, bolhákat, azokat megeszik a pókok, az én soha nem ölöm meg pókokat az én Siójut lakásomban, amikor valaki azt mondta nekem nagyon rendetlen az én lakásomban pókok hálózat miatt, az ő nem tudja mi az a pókok?, az én megszegtem valaki szót pókok háló takarítást, amit mondott nem takarítom, az én soha nem ölöm meg ártatlan pókokat, az égi örökkévaló igaz élő Jehova Isten azt mondja nekem "NE ÖLJ.", azért meg kell tartom égi örökkévaló igaz élő Jehova Isten szavát, aki soha nem ölöm meg ártatlan pókokat, az én hagyom békében a pókokat, a pókok nagyon szeretik munkát az elkapják, majd MEGESZIK rovarokat benne légyeket, szúnyogokat, bolhákat az én lakásomban, ha mindenki házban is van, hogy legjobb megsporolunk pénzét, hogy nem kell venni rovar írtó semmit nincs mérgezés szag, mint jobb egészséges, amikor én lakásomban pókok hálójuk ez nem rendetlen soha, ami nagyon jó, a pókok soha nem ölnek meg engemet semmi, az igazi bizonyíték van, igaz, smár, oké. 

 

Sok szeretettel, puszi: Horváth István siket vagyok.

 

Siójut.

—————

Vissza


Elérhetőség

Horváth István

8652 Siójut, Petőfi Sándor utca 73 szám

+36209420612 az én mobil számom csak sms.