Isten Királyság!!!
2021 év december 15 szerda nap 18 óra 30 perc
Nagyon drága kedves Horváth Éva!!!
Te állandó emlékezz szavamra, oké!!! Körülbelül három évvel ezelőtt Siófoki fesztíválon Omega zene együttes találkoztak velem zene helye előtt, azt mondtak egymásnak rólam az én számítógépen Isten Királyságnak új világról, amit írtam, hogy tudtak rólam, aki végre egyszer láttam Omega zene együttesét, amikor folytatás zene végéig után, amikor Omega zene együttes olvastak rólam számítógépen, ha már tudtak rólam jövői új világ lesz, a pont 2020 év tavaly első meghalt Benkő László, második elhunyt Mihály Tamás, következő harmadik elhalt Kóbor János 78 éves élet vége az Omegából kettő maradnak még élnek Debreczeni Ferenc és Molnár György, három személy nagyon hiányzik van, másolom MSN web lapból, azonnal illeszkedem be The Real Ewa Sonnet facebook hozzá szólásában link: www.msn.com/hu-hu/szorakozas/celebek/k%C3%B3bor-j%C3%A1nos-hal%C3%A1l%C3%A1ra/ar-AARwa9Y?ocid=msedgntp, amit nyugi kövessetek benyomni megnyításához, aztán olvassátok róluk kell tudni, igaz, smár, oké. Te állandó emlékezz szavamra, oké!!! Otthon olvastam róla MSN internet lapon címe: "ÁLMODTAM, VAGY IGAZI TALÁN? - EMLÉKEZÉS KÓBOR JÁNOSRA." az én másolom, majd beilleszkedem The Real Ewa Sonnet hozzá szólásában, amit nyugi olvassatok róla link: www.msn.com/hu-hu/hirek/other/%C3%A1lmodtam-vagy-igaz-tal%C3%A1n-eml%C3%A9kez%C3%A9s-k%C3%B3bor-j%C3%A1nosra/ar-AARyguc?ocid=msedgntp, igaz. Omega zene együttes többször utaztak Siófokra balaton víz nagyon közel színpadi stadionban Omega énekese voltak az én nem láttam őket kell pénz belépés miatt, de később a pont körülbelül három évvel ezelőtt Omega zene együttes végre már találkoztak velem zene előtt Siófoki fesztíválon a 2020 évben első sor halálának Benkő László, második Mihály Tamás, a következő 2021 év december első hét után most haramdik Kóbor János 78 éves korban meghalt az élet vége, nincs tovább rövid életnek, de kettő marad még élnek Debreczeni Ferenc és Molnár György között kettő maradból később meghalnak lesz az OMEGA zene együttes vége lesz, ami nincs örök név OMEGA zene együttes, hogy Omega sírban szállásai, ez vége lesz, igaz, smár, oké. Te állandó emlékezz szavamra, oké!!! Én többször láttam, hogy Siójut úton állandó oda és vissza járnak az autók ez telve hülye bamba rapper ez igazi bizonyság van, akkor valaki azt mondtak nekem az én igazam van, igaz. Állandó emlékezem rátok, hogy nagyon régi már nem engedelmeskedik parancsomat ez miatt az én visszavágok gonosznak, ha én is soha nem fogadok szót engedetlenségeiteknek mind örökké, hogy soha nem szólok semmit gonosztoknak engedetlenség miatt, gonosz hazudik miatt, telve hülye bamba rapper miatt, telve hülye nagyon buta beszélik miatt, úgy soha nem megyek gonosztokhoz, viszlát, vége, ennek megoldás, az örök gyűlölöm gonosztokat, igaz, smár, oké. Te állandó emlékezz szavamra, oké!!! Baba születésem nagyon régi óta mind mai napig soha nem mondtalak semmit telve hülye bamba rappereteknek, azonnal beavatkozom és szétszélesztem ti telve hülye bamba rappereteket egymástól, hogy soha többé nem eszem meg ti rólatok rossz gyümölcsöket, aki LEDOBOM a ti rólatok rossz gyümölcsöket kuka büdös szemét ládában, ez vége, viszlát, én soha nem tisztelem ti telve hülye bamba rappereteket, úgy én állandó gondolom saját szavamban soha nem szólok semmit ti telve hülye bamba rappereteknek, igaz, smár, oké.Te állandó emlékezz szavamra, oké!!! Én baba korom nagyon régi óta mind mai napig soha nem mondtalak semmit telve hülye nagyon buta beszélteteknek, ezért tudok rólatok, azonnal beavatkozom és szétszélesztem ti telve hülye nagyon buta beszélteteket egymástól, hogy soha nem megyek telve hülye nagyon butátokhoz, illetve soha nem szólok semmit telve hülye nagyon butátoknak, aki soha többé nem tisztelem telve hülye nagyon butátokat az én igazam van, otthon KÁROLI GÁSPÁR magyar nyelvre fordított szent biblia könyvemben benne meg van írva az égi örökkévaló igaz élő Jehova Isten törvénye van szájából ítélje: "NAGYON BUTA MIATT MEG KELL HALJON, és BAROM MIATT MEG KELL HALJON.", igaz, smár, oké. Te állandó emlékezz szavamra, oké!!! 2021 évben 55 éves vagyok, a következő 2022 évben 56 éves leszek az én soha többé nem tisztelem telve hülye nagyon butátokat, az én soha többé nem szólok semmit telve hülye nagyon butátoknak, mit akartok keresni engem?. Az én soha többé nem megyek telve hülye nagyon butátokhoz, az én leszokom telve hülye nagyon butátokról, ez vége, viszlát, az én tudok rólatok, igaz, smár, oké. Te állandó emlékezz szavamra, oké!!! 2021 évben 55 éves vagyok, a következő 2022 évben 56 éves leszek az én tudok embereknek nincs hatalmas, akkor is soha nem tisztelem semmit telve hülye nagyon butátoknak, mit akartok velem keresni?, az én soha nem keresek ti rólatok rossz gyümölcsöket, NE is egyek ti rólatok rossz gyümölcsöket az én állandó igazam van, aki soha nem tisztelem telve hülye gonosz hazudtatokat, kicsoda gonosz hazudtatok? Az ember vagytok gonosz hazudságban meg kell haljatok, nagyon buta miatt meg kell halnia, és barom miatt meg kell halnia, aki soha nem keresek ti rólatok rossz gyümölcsöket, amiket soha NE egyek, illetve soha nem szeretlek ti rólatok rossz gyümölcsöket, azokat LEDOBOM kuka büdös szemét ládában gonosz hazudik miatt, igaz, smár, oké. Te állandó emlékezz szavamra, oké!!! Többször megyek busszal Siófokra Siójut-Alsó busz megálló helyről, aki ültem buszban az én végig néztem busz ablakából, hogy rendőrség kresz törvénye szokása a lakott terület kezdete tábla rá volt írva SIÓJUT, BALATONSZABADI, de nem láttam SIÓFOK táblán, az én emlékem tábláról, amikor később évekkel múlva, éppen 2021 év december 14 kedd nap az én busszal megyek Siófokra, aztán ültem buszban, hogy ismét néztem busz ablakából rendőrség szabály lakott terület kezdete tábla szokás magyar nyelv SIÓJUT, BALATONSZABADI, de ma furcsa néztem milyen táblán rendőrség megengedett-e?, aki láttam busz ablakából lakott terület kezdete tábla rá van írva orosz, vagy görög, vagy régi jugoszláv nyelv mi van írva ez miatt nincs magyar nyelv SIÓJUT, BALATONSZABADI, csak orosz, görög, jugoszláv nyelv nincs Siójut, nincs Balatonszabadi, hogy rendőrség majd megvizsgáljon lakott terület kezdete táblát, megbüntetik lesz-e?, nézzétek meg lakott terület kezdete táblát rendőrség törvény által, ki mondta?, igaz, smár, oké. Te állandó emlékezz szavamra, oké!!! Otthon olvastam róla kell tudni internet lapon, hogy rendőrség elfogtak álrendőröket, azonnal elvittek börtönben az álrendőrök miatt, hogy álrendőrök benne hamis rendőrök, illetve csalás, amikor álrendőrök letartóztatták ártatlan embereket nincs bűnös, és megbüntetik sok pénzét ártatlan emberektől, az álrendőrök akarnak sok pénzét lopni tőlünk ártatlan, nincs bűnösünk, álrendőrök benne hamis rendőrök, gonosz, csalás, sok pénz lopás, elvittek ártatlan embereket börtönbe, visszaélés miatt, akkor rendőrség megbüntetik álrendőröket, igaz, smár, oké. Te állandó emlékezz szavamra, oké!!! Bocsánat, hogy 2021 év december 15 szerda nap megyek busszal Siófokra az én felszálltam buszban, aki nagyon jó figyelmesen alapos még egyszer nézem busz ablakából, azt én láttam lakott terület kezdete tábla rá van írva SIÓJUT, BALATONSZABADI, ami tábla kívül orosz, görög, jugoszláv nyelv az is írva a kétféle van tábla, az elnézést kérek, bocsánat, amit korábbi írtam neked, igaz, smár, oké.
Sok szeretettel, puszi: Horváth István siket vagyok.
Siójut.
—————
Elérhetőség
Horváth István8652 Siójut, Petőfi Sándor utca 73 szám
+36209420612 az én mobil számom csak sms.
histvan66@msn.com